Hamis rendszámmal közlekedett

2015. 06. 03., sze - 09:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást K. Györggyel szemben, aki hamis rendszámmal közlekedett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a rendőrök 2015. május 26-án 15 óra 30  perckor az M3-as autópálya 182. kilométerszelvényében közlekedésrendészeti ellenőrzésre megállítottak egy személygépkocsit. A járőrök megállapították, hogy a gépkocsi első hatósági jelzése hamis, annak karakterei nem egyeznek meg a hatóság által kiadott szabványméretekkel, formai követelményekkel. A rendőrök a hatósági jelzést lefoglalták, majd a sofőrt bűncselekmény gyanúja miatt a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 49 éves férfi elmondta, hogy a jármű egyik rendszámtábláját elveszítette, ezért közlekedett hamis hatósági jelzéssel.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a férfival szemben egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.