Hajdú-Bihar megyei összesítő

2015. 06. 07., v - 08:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra számokban.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 15 személyt fogtak el, közülük 13 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A szolgálatot ellátó állomány 21 személyt állított elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 6 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 1 balesetben 1 személy vesztette életét, 2 súlyos és 3 könnyű sérüléssel végződött.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.