Hajdú-Bihar megyében történt

2013. 12. 09., h - 07:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 29 főt állítottak elő, közülük 8 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

Egy egyeki lakos 2013. december 8-án 12 óra 53 perckor telefonon értesítette a rendőrséget arról, hogy az egyik utcában egy férfi kerékpárján nyárfát szállít. A járőrök a bejelentést követően a helyszínen intézkedés alá vonták a fatolvajt, aki elismerte, hogy egy közeli területről lopta a fát. A rendőrök a tolvajt elfogták és előállították a kapitányságra, ahol az 56 éves férfit meghallgatták és őrizetbe vették.  A helyi lakost tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt gyorsított eljárásban 72 órán belül bíróság elé állítják.

 

 

Az egyik debreceni söröző alkalmazottja 2013. december 8-án 18 óra 22 perckor telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy a vendéglátóhelyen négyen összevitatkoztak, majd verekedni kezdtek. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök a garázda férfiakat elfogták és a kapitányságra előállították, ahol a nyomozók a 37 éves Sz. Gézát, a 63 éves B. Jánost, a 45 éves B. Ferencet és a 29 éves F. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki.

A helyi lakosok ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

200 kiló szemét a fűben

A kalocsai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves fiatalt, aki nagyobb mennyiségű hulladékot rakott ki egy földút mellé. Ügyében vádemelést javasolnak.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.