Hajdú-Bihar megyében történt

2013. 09. 03., k - 08:16
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, közülük 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 18 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 2 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei 2013. szeptember 2-án délután Debrecenben a Vértes utcán igazoltattak egy férfit, akiről az intézkedés során kiderült, hogy korábban a Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A rendőrök T. A. 50 éves helyi lakost elfogták, a kapitányságra előállították, majd a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, ahol megkezdte jogerős büntetésének letöltését.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság ügyeletére 2013. szeptember 2-án 6 óra 30 perckor egy létavértesi nő tett bejelentést, mert ismeretlen személy ellopta kerékpárját éjszaka a házuk udvaráról és a kerítés kapuját is kidöntötte. A kiérkező járőrök – a sértett által adott leírás alapján – azonnal elkezdték keresni a biciklit és az elkövetőt, mely egy órán belül eredményre is vezetett. A rendőrök egy Létavérteshez közeli településen találták meg az eltulajdonított kétkerekűt és a tolvajt. Az egyenruhások elfogták és a létavértesi rendőrőrsre előállították a 20 éves álmosdi férfit, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Vele szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Létavértesi Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.