Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

2022. 12. 05., h - 08:41
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján.  

Szabálysértési feljelentéssel 47 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 38, míg közigazgatási bírságot 12 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 556 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során három esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy esőzések alkalmával, vagy párás, ködös időben csökkenhet a látótávolság, ezért célszerű még nagyobb követési távolságot tartani az elől haladó jármű mögött, és hosszabb menetidőt tervezni. A nedves, hideg aszfalton haladó gépjárművezetőknek számolniuk kell csúszásveszélyre. Különösen nagy veszélyt jelentenek ilyenkor az úttestre lehullott falevelek is, amelyektől szintén síkosság válhat az útburkolat.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.