Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 12. 28., sze - 07:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. Előállítás négy esetben történt, három embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, egy főt pedig egyéb okból kísértek kollégáink a rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások a megye útjain 466 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során egyetlen esetben sem mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 20 esetben éltek a rendőrök, 26 személy esetében közigazgatási, míg 15 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

...hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.