Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 12. 12., h - 07:35
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettő ellen elfogatóparancs volt érvényben, és egy személyt egyéb ok miatt fogtak el. Munkatársaink tizenegy embert állítottak elő, hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja és nyolc magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 620 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során a műszer 8 esetben mutatott pozitív eredményt. 

Szabálysértési feljelentéssel 11  esetben éltek a rendőrök, 8 személy esetében közigazgatási és 25 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.