Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 11. 11., p - 06:27
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a tegnapi napon kettő személyi sérüléssel, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások a megye útjain 452 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a járőrök, 30 személy esetében közigazgatási, míg 35 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében kéri a gépjárművezetőket, hogy közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.