Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 11. 09., sze - 06:37
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján.    

 Szabálysértési feljelentéssel 21 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 52, míg közigazgatási bírságot 43 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 572 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. A biztonságos közlekedés érdekében az Önök előtt haladó járműtől mindig olyan távolságot tartsanak, hogy annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjanak állni. A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva az Önök által vezetett jármű két másodperc alatt megtesz.

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.