Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 10. 24., h - 07:31
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a tegnapi napon négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, akik közül hatot bűncselekmény elkövetésén értek tetten, valamint három fővel szemben egyéb ok miatt intézkedtek rendőreink.

Az egyenruhások a megye útjain 643 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 10 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 35 esetben éltek a járőrök, 30 személy esetében közigazgatási, míg 66 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Rendőrkézen a vértesacsai tolvaj

Egy üzlet ajtaját felfeszítette, az üvegét betörte, majd a hátizsákjába pakolt különféle termékekkel távozott. A rendőrök négylábú társuk segítségével elfogták.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.

 

Egy bejelentés, több eljárás

Bűncselekmény miatt tetten ért győri férfi és társa ellen indult büntetőeljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.