Cipőt próbált lopni, felismeri?

2024. 08. 02., p - 10:25
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/2728/2024. bűnügyi számon lopás vétség kísérlet gyanúja miatt folytat eljárást.

A nyomozás adatai szerint 2023. május 25-én 17 óra 10 perckor a felvételen látható nő Győrben, a Budai utca 1. szám alatti üzletközpont egyik cipőboltjából egy pár női sportcipőről eltávolította az áruvédelmi eszközt, és megkísérelte azt az üzletből kivinni. A nőt cselekménye közben tetten érték, így a cipőket hátrahagyva elmenekült.

A bűncselekmény feltételezett elkövetőjéről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített.

1

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.

 

Egy bejelentés, több eljárás

Bűncselekmény miatt tetten ért győri férfi és társa ellen indult büntetőeljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.