Fodrászkellékeket vitt el

2015. 06. 08., h - 15:06
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök elfogták a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint gépkocsit tört fel.

Egy férfi tett bejelentést 2015.február 22-én 20 óra körüli időben arról, hogy Hajdúböszörmény, Kőrösi Csoma Sándor és Görgey utcák kereszteződésében feltörték gépkocsiját, amelyből fodrászkellékeket loptak el. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy a férfi Mazda típusú személygépkocsijának bal hátsó ajtajának szélvédőjét betörte, majd onnan hajnyírógépet és hajvágó ollókat tulajdonított el. A járőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható B. Istvánt, akit otthonában elfogtak, házkutatást tartottak nála, majd előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a helyi férfit gyanúsítottként kihallgatták.  

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a 34 éves férfi ellen a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.