Felidegesítették, rongált

2015. 06. 18., cs - 07:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hajdúböszörményi fiatalember ellen javasolnak bíróság elé állítást a rendőrök.

Egy polgárőr értesítette a rendőrség ügyeletét arról, hogy 2015. május 23-án 1 óra körüli időben Hajdúböszörmény, Hajdúkerület és Péchy Simon utcák kereszteződésében található elosztó dobozba egy ismeretlen fiatalember belerúgott, ami ettől kitört a helyéről és felborult. A helyszínre érkező rendőrök azonosították és a Bocskai tér közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható M. Imrét, akit előállítottak a rendőrkapitányságra.
A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 19 éves helyi lakost, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy egy barátja felidegesítette, ezért rúgott bele az elosztó dobozba.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.