Fejbe rúgta

2015. 09. 07., h - 11:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták azt a 18 éves helyi fiút, aki a gyanú szerint egy debreceni szórakozóhely előtt fejbe rúgta a sértettet.

A Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást D. Péterrel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. szeptember 6-án 3 óra körüli időben két fiú vitatkozni kezdett egy Debrecen, Bajcsy- Zsilinszky utcai szórakozóhelyen, amit a biztonsági őrök észrevettek és kikísérték őket az utcára. A két fiatalember ott folytatta a dulakodást, amely során D. Péter egyszer fejbe rúgta a 22 éves sértettet, aki ennek következtében elvesztette az eszméletét.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol a bűncselekmény tisztázása érdekében adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint értesítették a mentőszolgálat munkatársait. A járőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a 18 éves helyi lakost ezután előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.