Előbb a kerékpár lett meg, aztán a gyanúsítottak

2015. 05. 14., cs - 08:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint elloptak egy kerékpárt.

Egy 52 éves nő 2015. május 12-én 13 óra körüli időben bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Hajdúhadház, Gáborkert dűlőből ismeretlen tettes ellopta a faoszlophoz lakatolt kerékpárját, amíg ő a szőlőjét gondozta.

A járőrök a városban adatgyűjtést végeztek, majd kapott leírás alapján a Hunyadi utcában meglátták egy helyi férfinél a keresett biciklit, amit lefoglaltak. A helyi lakos a rendőröknek elmondta, hogy a kerékpárt délután vásárolta egy férfitól, aki azt mondta neki, hogy az már régen az ő tulajdona, de most el akarja adni.

A beszerezett információk alapján a nyomozók 2015. május 13-án azonosították a 24 éves eladót és társát egy 27 éves férfit, akiket elfogtak és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra előállítottak. M. Dávidot és L. Ádámot a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták. Mindkét terhelt beismerő vallomást tett.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a helyi lakosokkal szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A hajdúhadházi rendőrök a kerékpárt 2015. május 12-én visszaadták a sértettnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.