Előadás a rendőrré válás lehetőségeiről

2021. 08. 17., k - 14:44
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett pályaorientációs táborába kapott meghívást a főkapitányság bűnmegelőzési előadója.

A Patcai Katica Tanyán táborozó, 15 felső tagozatos roma diák részére tartott előadást Óvári Heléna, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója. A szakember hasznos tanácsok mellett ismertette a rendvédelmi technikumba való jelentkezés menetét, feltételeit. Elmondta, hogy a pályázatot azok a roma származású fiatalok nyújthatják be, akik a középfokú köznevelési intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, és a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3-as.

Az előadó kiemelte, hogy a főkapitányság támogatja és ösztönzi a roma származású fiatalokat arra, hogy rendőrré váljanak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam