Elfogott tolvajok

2013. 07. 16., k - 07:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tolvajokat fogtak a debreceni járőrök.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 fővel szemben pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján intézkedtek. Az egyenruhások 23 személyt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 2 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

Elfogták a járőrök azt a 18 éves debreceni férfit, aki 2013. július 15-én hajnalban egy Nagycserei tanya épületébe a  spájz ablakon keresztül bemászott, majd eltulajdonította a tulajdonos táskáját. A táskát később eldobta, abból csak a pénzt vitte el. A  járőrök a helyszín közelében elfogták a férfit és előállították a kapitányságra. A gyanúsítottal szemben lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt az eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.

 

Szintén elfogták és előállították a debreceni járőrök azt a 44 éves férfit és 29 éves társát, akik délelőtt egy Kurucz utcai családi ház udvaráról egy vasból készült keretet loptak el. Az ellopott vasanyagot a sínek közelében elrejtették, amit később az intézkedő rendőrök megtaláltak. Az előállított nyírmihálydi férfiakat gyanúsítottként kihallgatták a nyomozók, velük szemben lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.