Elfogott garázdák

2013. 07. 15., h - 08:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több garázdával szemben is eljárt a rendőrség Hajdú-Bihar megyében az elmúlt 24 órában.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, közülük 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 fővel szemben pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján intézkedtek. Az egyenruhások 19 személyt állítottak elő, ebből 9 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 2 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntett elkövetése miatt nyomozást indított három huszonéves fiatal ellen, akik 2013. július 14-én hajnalban a debreceni Piac utcán egy szórakozóhely előtt bántalmaztak két debreceni fiatalt. A rendőrök a 21, 20 és 18 éves garázda fiatalokat elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

 

Szinte a debreceni rendőrök intézkedésével egy időben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rendőrei hat személyt fogtak el és állítottak elő, akik Komádiban egy szórakozóhely előtt kölcsönösen bántalmazták egy. A hat helyi férfit előállították a rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.  F. Ferenc 32 éves, T. Ignác 36 éves, M. Sándor 20 éves valamint két 17 éves és egy 16 éves gyanúsítottal szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt az eljárást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatja le.

 

Őrizetbe vétele mellett garázdaság szabálysértése miatt indított eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság H. Tibor 36 éves hajléktalan személlyel szemben. A férfi 2013. július 14-én délután a debreceni buszpályaudvaron az ott lévőket fenyegette és agresszív magatartásával másokban félelmet, megbotránkozást keltett. A Készenléti Rendőrség járőreivel együtt szolgálatot teljesítő helyi rendőrök a férfit elfogták és előállították a kapitányságra. 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.