Éber szomszéd

2015. 07. 11., szo - 09:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt az 50 éves férfit, aki a gyanú szerint be akart törni egy debreceni lakásba.

Egy állampolgár 2015. július 10-én 21 óra 35 perc körül időben arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, hogy Debrecen, Székely utcában lát egy ismeretlen férfit, aki az egyik társasházi lakás földszinti ablakának redőnyét félig felhúzta és be akarja nyomni az ablakot. A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és a ház mellett elfogták a hajdúhadházi férfit, aki állítása szerint csak az egyik barátját kereste az utcában. A járőrök B. Józsefet előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság az 50 éves terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.