Bottal ütötte meg a gyermeket

2015. 09. 03., cs - 15:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt 45 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint bottal megütött egy 4 éves gyermeket Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást L. Attila debreceni lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. szeptember 2-án 15 óra 50 perc körüli időben L. Attila Debrecen, Külsővásár téren található autóbusz-megállóban tartózkodott, majd amikor a sértett és édesanyja elhaladt mellette minden előzmény nélkül kiabálni és a kezében lévő bottal hadonászni kezdett. A férfi a bottal a 4 éves kislány arcát meg is ütötte.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves férfit és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.  A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, aki az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.