Bódult állapotban vezetett

2019. 02. 09., szo - 08:42
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki bódult állapotban vezette autóját Pécsett.

Járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. november 6-án 17 órakor Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton közlekedett személygépkocsijával, amikor ellenőrzés alá vonták a rendőrök. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter negatív eredményt mutatott, azonban a sofőr a rendőröknek elmondta, hogy aznap gyógyszereket vett be, egy nappal korábban pedig kábítószert fogyasztott. A rendőrök előállították további mintavételre, amely során az orvos megállapította, hogy a férfi bódító hatású szer befolyása alatt áll, amely nem alkoholtól származik. Később az igazságügyi toxikológiai vizsgálat, valamint az orvosszakértői vélemény eredményei is igazolták, hogy a gépkocsivezető a járművezetés idején vezetési képességre hátrányosan ható gyógyszer, illetve kábítószer befolyása alatt állt. A rendőrök a férfit kihallgatták gyanúsítottként, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.