Bíróság elé áll a pénztárcatolvaj

2019. 08. 11., v - 08:59
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki elvitt egy telefonfülkében felejtett pénztárcát. Lopás miatt indult ellene eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves elkövető 2019. július 24-én 13 óra körül parkolt le autójával Kistelek központjában. Miután kiszállt a járműből, felfigyelt a telefonfülkében lévő piros pénztárcára. Körbenézett, majd belépett a fülkébe és gyorsan zsebre tette azt. Ezt követően hazautazott és átnézte a tárcát, amiben okmányokat, valamint ötezer forint készpénzt talált.

Az adatgyűjtés során a rendőrök néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként kihallgattak. Ellene kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az elvitt pénzt a nyomozók lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

A Kisteleki Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.