Bíróság elé áll

2013. 10. 08., k - 13:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei fogták el azt a férfit, aki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt áll bíróság elé.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. október 4-én 18 óra körüli időben tett bejelentést egy sámsonkerti lakos, hogy a családi háza szomszédságában található ingatlanból egy gyanúsan viselkedő férfi rézkábel kötegekkel a kezében jött ki és azokat kerékpárjának csomagtartójára pakolja.

Az ügyelet vezetője azonnal a közelben járőröző készenléti rendőröket irányította oda, akik a helyszínen tetten érték, elfogták és a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Nyíradonyi Rendőrőrsére előállították a 25 éves hajdúsámsoni lakost, aki a nyomozóknak gyanúsítotti kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

P. Róberttel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás nyomozati szakaszát a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat 2013. október 7-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.