Befejezett nyomozás

2013. 10. 03., cs - 07:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon 2013. augusztus 23-án egy helyi lakos arról tett bejelentést, hogy a városközpontban a közterületen hagyott kerékpárját ismeretlen személy ellopta.

A feljelentés alapján a rendőrök nyomozást indítottak, melynek köszönhetően pár nap alatt sikerült beazonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és előállítottak a kapitányságra. A nyomozók az 53 éves gyanúsítottnál tartott házkutatáskor több - szintén bűncselekmény elkövetéséből származó - kerékpárt is találtak.

A helyi férfi a hatósággal közreműködő volt és gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte azt, hogy a házkutatásnál megtalált kétkerekű járműveket - szintén 2013 augusztusában - különböző kerékpártárolókból lopta el. A rendőrök az eltulajdonított járműveket visszaadták tulajdonosaiknak.

U. László ellen - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - indított nyomozást a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.