Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2021. 07. 05., h - 09:15
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy nap alatt öten sérültek meg a megye útjain közúti közlekedési balesetben.

Egy 39 éves férfi közlekedett személygépkocsival 2021. július 2-án 12 óra 15 perckor a Kálló irányából Verseg felé, amikor egy egyenes útszakaszon eddig tisztázatlan körülmények között az úttestről lehaladt és a napraforgó táblában állt meg. A balesetben a jármű vezetője megsérült.

Szécsény irányából Őrhalom felé haladt személygépkocsival 2021. július 3-án 5 óra 50 perckor egy 35 éves férfi, amikor egy enyhén jobbra ívelő kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött a vele szemben közlekedő tehergépkocsival. Az ütközés következtében a személygépkocsi vezetője sérült meg.

Ugyanezen a napon 20 órakor Bátonyterenye belterületén, a járdán haladt kerékpárral egy 39 éves férfi, amikor a járművel megcsúszott, elesett és megsérült. A kerékpáros alkoholszondás ellenőrzése pozitív eredménnyel zárult.

Őrhalomban a Rákóczi úton közlekedett egy 20 éves férfi személygépkocsival 2021. július 4-én 6 óra 35 perckor, amikor az eddig rendelkezésre álló adatok alapján vezetés közben elaludt, majd az előtte lassító autóbusz hátuljának ütközött. A férfi a balesetben megsérült.

Cered irányából Zabar felé közlekedett 2021. július 4-én 14 óra 10 perc körül egy 54 éves férfi motorkerékpárral, amikor egy balra ívelő kanyarban az útpadkára lehaladt, és az árokban állt meg. A baleset következtében a motoros megsérült.

Az elmúlt négy nap alatt a megye területén a rendőrök további hét anyagi káros baleset helyszínén és négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a nyári hőségben csökken a koncentráció, a reflexek tompulnak, ezért ha hosszú útra indulnak, vagy fáradtak tartsanak többször pihenőt, mozgassák át végtagjaikat! Haladásuk során fontos a megfelelő követési távolság betartása! Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó mögött - ennek hirtelen fékezése esetében is - meg lehessen állni.

Minden esetben a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg a jármű sebességét, legyenek figyelemmel annak sajátosságaira, az utasokra és a rakományra!

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy szeszes ital fogyasztását követően ne üljön senki a gépjármű volánja mögé, hiszen nemcsak maguk, hanem mások testi épségét is veszélyeztetik gondatlan magatartásukkal!

Kérjük, tartsák be a közlekedési szabályokat, vezessenek óvatosan!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.