Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2019. 07. 23., k - 07:56
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, és három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 22 éves nő közlekedett Suzuki típusú személygépkocsival 2019. július 22-én 16 óra 30 perc körül a 2128-as számú úton, Szarvasgede irányából Csécse felé, amikor járműve elé egy őz ugrott. A sofőr ezt észlelte, és a kormányt balra rántotta, majd az autóval az út menti árokba csapódott, ahol felborult. A balesetben a járművet vezető nő megsérült.

A megye területén további három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A rendőrség a balesetek körülményeit vizsgálja.

A vadelütések különösen az esti, éjszakai, és hajnali órákra jellemzőek, általában ekkor mozognak a nagyvadak. Mindenütt fokozott óvatossággal vezessenek, nem csak azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla figyelmeztet az állatok mozgására, illetve ahol az út melletti terület nem belátható! Vigyázni kell lakott területen, vagy annak határán is, mivel a vadon élő állat megjelenésére e helyeken is számítani kell.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!

  

… hogy mindenki hazaérjen!

  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időskori romantika Nemcsák Károllyal

Az ismert színművész és színházigazgató segítségével egy úgynevezett romantikus csalás történetét is átbeszélték a Mátrix Projekt keretében szépkorúaknak tartott bűnmegelőzési rendezvényen a Teve utcai rendőrpalotában.

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.