Baleseti összefoglaló Nógrád megyéből

2019. 02. 10., v - 08:58
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában három közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

Szirákon, a Rákóczi úton haladt személygépkocsijával egy 21 éves nő 2019. február 9-én 15 óra 30 perckor, amikor egy ház előtt várakozó járművet akart kikerülni. A nő a járművével áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival, majd az ott parkoló gépjárműnek és egy villanyoszlopnak csúszott. A baleset következtében két személy könnyű sérülést szenvedett.

Egy 32 éves férfi gépjárművével közlekedett 16 óra 15 perckor Gyöngyöspata és Szurdokpüspöki közötti útszakaszon, amikor egy jobbra ívelő, lejtős útszakaszt elhagyva nekiütközött az előtte haladó, 59 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében az 59 éves férfi könnyebben megsérült.

A balesetek körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Az elmúlt 24 órában további egy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

Az aktuális időjárási viszonyokra való tekintettel, a balesetek megelőzése érdekében kérjük fogadják meg balesetmegelőzési tanácsainkat!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.