Baleseti összefoglaló

2022. 12. 12., h - 10:10
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében az elmúlt négy napon egy gyalogos életét vesztette közúti közlekedési baleset során.

Szécsény belterületén, a Varsányi úton haladt 2022. december 9-én 16 óra körül egy 39 éves férfi személygépkocsival, amikor egy ívben történő megfordulása során nem biztosított elsőbbséget az arra közlekedő gépkocsinak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során a sofőr megsérült.

Ugyanezen a napon 17 óra körül egy 44 éves nő közlekedett személygépkocsival Varsány belterületén, amikor az úttesten előtte keresztül áthaladó gyalogost elütötte. A gyalogos az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az elmúlt napokon a megye rendőrei további hat anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a gépjárművezetőket, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra! Kérjük továbbá, hogy ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására!

A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági - fényvisszaverő - eszközök használata életmentő lehet lakott területen belül, sötétben és jó látási viszonyok között egyaránt, így a mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett, vagy a helyett a nem sötét színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.