Az elmúlt 24 órában történt

2019. 07. 14., v - 09:17
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A megye rendőri szervei 2019. július 13-án hat férfit garázdaság, illetve további egy-egy főt a távoltartó határozat szabályainak megszegése, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott férfiakat hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben az Ózdi, az Encsi és a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt huszonnégy órában három személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés tizenhárom esetben jutott a rendőrség tudomására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.