Átcserélte a rendszámot

2015. 05. 18., h - 11:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást F. Andrással szemben, aki hamis rendszámmal közlekedett.

A rendelkezésre álló adatok szerint a rendőrök 2015. április 24-én napon 7 óra 30  perckor a 4-es számú főúton közlekedésrendészeti ellenőrzésre megállítottak egy személygépkocsit. A járőrök megállapították, hogy a gépkocsi mindkét hatósági jelzése egy másik gépjárműre van kiállítva. A rendőrök a hatósági jelzést lefoglalták, majd a sofőrt bűncselekmény gyanúja miatt a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 39 éves férfi elmondta, hogy a rendszámot egy másik gépkocsiról tette át arra a járműre, amivel az ellenőrzéskor közlekedett.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a férfival szemben egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.