A vásárban kiabált, fenyegette élettársát

2015. 10. 05., h - 08:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök őrizetbe vették a férfit.

A rendőrök 2015. október 4-én 18 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben a Böszörményi úton megrendezett vásár területén igazoltattak egy férfit, aki az élettársával veszekedett, vitatkozott. A román állampolgár a vita során kezet emelt a nőre, valamint egy esetben felé is rúgott. M. Gézát a járőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A Debreceni Rendőrkapitányság az 52 éves román férfi ellen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.