A Vas megyei utakon történt

2022. 11. 07., h - 08:57
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az utakon az elmúlt 24 órában.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 6-án 5 óra és 2022. november 7-én 5 óra közötti időben kettő, súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink öt, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

Egy kazincbarcikai lakos személyautóval közlekedett Körmenden, a Rákóczi Ferenc utcában a Téglagyár utca irányába. Kanyarodása során későn vette észre, hogy egy tehergépkocsi már megkezdte az általa vezetett autó előzését és összeütköztek. A balesetben a kazincbarcikai sofőr súlyosan megsérült. Az eset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Súlyos sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2022. november 6-án, a 8-as számú főúton. Egy szombathelyi lakos személyautóval közlekedett Hosszúpereszteg felől Kám irányába, amikor haladása során egy szarvasbika ugrott az autó elé, amelyet elütött. A gépjármű egyik utasa súlyos, míg a hátsó ülésen, gyermekbiztonsági rendszerben utazó gyermek könnyű sérüléseket szenvedett a baleset során.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság körültekintő járművezetésre hívja fel a figyelmet, és az alábbiakat javasolja a balesetek megelőzésére.

  • Haladása során fokozottan figyeljen, hogy időben észlelje a vadon élő állatokat!
  • Szereljen vadriasztót a járművére!
  • Fontos, hogy a járművezető folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát. Amennyiben vadat lát, lassítson!
  • Ha hirtelen mégis egy nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, dudáljon, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot! Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
  • Azokon az útszakaszokon, ahol fokozottan kell számolni vadak jelenlétével, figyelje az erre figyelmeztető jelzőtáblákat, tartson nagyobb követési távolságot és korlátozott látási körülmények között csökkentse sebességét!
  • - Ha elpusztult vadállatot lát az úton, hívja a 112-es segélyhívó számot!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.