A teraszajtón keresztül jutottak be a házba

2016. 04. 20., sze - 10:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúdorogi rendőrök elfogták a két fiatalkorú fiút.

Egy helyi polgárőr értesítette a hajdúdorogi rendőröket 2016. április 12-én 10 óra 30 perc körüli időben arról, hogy egy helyi nő házának udvaráról két fiatalembert láttak kiugrani a kerítésen keresztül az utcára, akik elszaladtak.

A rendőrök a helyszínre mentek, de ott senkit sem találtak. Az ingatlant kívülről átvizsgálva a körzeti megbízottak a teraszajtón feszegetés nyomait vették észre, ezért erről telefonon értesítették az ott lakó nőt. A tulajdonos - haza érkezése után - a rendőrökkel együtt bement a házába, ahol azt tapasztalták, hogy az ingatlant ismeretlenek átkutatták, de nem vittek el semmilyen értéket. A körzeti megbízottak ezután adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre, aminek eredményeként azonosítottak két fiatalkorú fiút, akiket 19 óra körüli időben, otthonaikban elfogtak. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállított hajdúdorogi lakosokat a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A két fiatalember a bűncselekmény elkövetését beismerte, elmondták, hogy a teraszajtót egy csavarhúzóval feszítették ki, hogy bejussanak a házba, ahol nem találták meg az értékeket. A csavarhúzót a rendőrök az egyik fiatalnál tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két 17 éves fiú ellen lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Romantikus csalás: 800 000 forint

Mátrix Projekt: Egy Tolna vármegyei városban élő nő utalt el két alkalommal pénzt egy „ismerős” amerikai katonának, csak később jött rá, hogy átverték.