A nő ellopta, élettársa pedig eladta a mobiltelefont

2016. 04. 19., k - 07:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a hajdúhadházi nőt és élettársát.

Egy 18 éves fiú tett feljelentést 2016. január 31-én 12 óra 45 perckor a Debreceni Rendőrkapitányságon arról, hogy ismeretlenek az éjszaka folyamán a zsebéből ellopták a mobiltelefonját és a pénztárcáját. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés és tanúkutatás adatai alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható hajdúhadházi nőt. A beszerzett információk alapján az eltulajdonított mobiltelefont Sz. Irén élettársa értékesítette. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai és a debreceni nyomozók 2016. április 18-án a 36 éves nőt és a 33 éves férfit otthonukban elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. Sz. Irén elmondta, hogy 2016. január 31-én a hajnali órákban Debrecenben, a Piac utcán meglátta a sértettet, aki egyedül volt, odament hozzá, simogatta, majd a zsebéből kivette a telefonját. A készüléket ezt követően odaadta élettársának R. Antalnak, aki azt eladta egy debreceni piacon. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Irén ellen lopás vétség, míg R. Antal ellen orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Romantikus csalás: 800 000 forint

Mátrix Projekt: Egy Tolna vármegyei városban élő nő utalt el két alkalommal pénzt egy „ismerős” amerikai katonának, csak később jött rá, hogy átverték.