Határrendészeti összesítő Veszprém megyéből

2021. 05. 21., p - 18:00
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és hét illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információi alapján a 8-as számú főúton, Márkónál állítottak meg egy szerb honosságú autót 2021. május 21-én 9 óra 44 perckor, amit egy szerb férfi vezetett.

Az Ausztria felé haladó gépkocsiban a sofőrön kívül hét személy utazott. Utóbbiak jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.

A 39 éves járművezetőt előállították, vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek a hét illegális migráns ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.