Határrendészeti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

2021. 06. 03., cs - 18:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy embercsempésszel és hét illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A rendőrök – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Illegális Migráció Elleni Osztályának információja alapján – 2021. június 3-án 16 óra 50 perckor egy szerb rendszámú gépjárművet ellenőriztek az M1-es autópálya 93. kilométerszelvényében, Ács térségében. A járművel közlekedő szerb sofőrön kívül a gépkocsiban hét – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök az embercsempészt, valamint utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szerb férfivel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.