Bűnügyek

Kábelt loptak

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök elfogták és őrizetbe vették a három férfit.

Lezárt akta: Ez nem jött be!

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy pincehelyi lakossal szemben folytattak hamis vád bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Nagyobb baj is lehetett volna!

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy olyan munkahelyi baleset ügyében nyomoznak a bonyhádi rendőrök, amit a szabályok betartásával könnyen el lehetett volna kerülni.

Lezárt akta: majdnem a füle bánta

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kis híján levágta haragosa egyik fülét egy 36 éves kiskunhalasi lakos. A rendőrök vetettek véget az elfajult vitának.

„Ha kicsi a tét, a kedvem sötét”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Saját barátnőjét rabolta ki, hogy tovább kaszinózhasson - elfogták a budapesti rendőrök

Lecsaptak a Nógrád megyei rendőrök

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi akció során több mint félszáz elkövetőt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként pár nap alatt a nyomozók.

Bíróság-rendőrség-bíróság

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínek sorrendisége egy 28 éves ceglédi férfivel függ össze: kővel dobálta a ceglédi bíróságot, a rendőrök a tetthelyről előállították és bíróság elé állítását kezdeményezik.

Hajnali rajtaütés

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy férfit vett őrizetbe a rendőrség Békés megyében. Közülük ketten a gyanú szerint külföldön nőket kényszerítettek prostitúcióra, fenyegették őket és elvették a pénzük nagy részét. A másik két férfi is kitartatta magát, a párjaik szexuális szolgáltatásokkal keresett pénzéből éltek.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.