Lezárt akta: Ez nem jött be!

2022. 03. 09., sze - 09:25
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy pincehelyi lakossal szemben folytattak hamis vád bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A 24 éves férfi még 2021. január 26-án 18 óra 30 perc körüli időben tett bejelentést, hogy a 65-ös számú főúton közlekedett autójával Iregszemcse irányába, amikor megelőzte egy másik kocsi. Az ismeretlen személy az általa vezetett járművel túl korán tért vissza a sávjába, ezért jobb hátuljával az ő gépkocsija bal elejének ütközött. Az okozó autójával a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta, de a bejelentő meg tudta jegyezni a rendszámát, ezt közölte is a rendőrökkel.

kép

 

Az ügyben a Tamási Rendőrkapitányság nyomozást indított ismeretlen elkövető ellen közúti cserbenhagyás vétség elkövetése miatt.

Az eljárás során a feljelentett autó vezetőjét tanúként kihallgatták, aki tagadta, hogy ütközött volna a pincehelyi férfi kocsijával. A járműveken végrehajtott szemle és a kirendelt műszaki szakértői vélemény alapján kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy a járművek nem ütköztek egymással. Ezek alapján az ügyben a nyomozást megszüntették, a feljelentő ellen viszont hamis vád bűntett elkövetése miatt eljárást indítottak.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a tamási rendőrök befejezték, és a keletkezett iratokat  vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.