Bűnügyek

Lezárt ügyek: Környezetszennyező bontás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfivel szemben, aki engedély nélkül szétbontott egy autót, és emiatt veszélyes anyagok kerültek a talajba.

Gyanúsítottként hallgatták ki az utast

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jegyvizsgálót bántalmazta a vonaton az a 38 éves nő, akit a salgótarjáni rendőrök a helyszínen elfogtak.

Őrizetben a halmozó

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Engedély nélkül elvitt autóval balesetet okozott, ivott és a járművezetéstől is eltiltották azt a 41 éves kompolti férfit, akinek személyi szabadságát a dunakeszi rendőrök korlátozták.

Lezárt ügyek: kétszer is kirabolta áldozatát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a fiatalkorúval szemben folytatott le, aki két egymást követő napon is kirabolt egy férfit.

Megverte élettársát – őrizetbe vették

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai felkutatták a bántalmazót, akinek vagyon elleni bűncselekmények is vannak a számláján.

5 órán belül elfogták a rablót

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 42 éves férfi két alkalommal is pénzt követelt, amit a félelemben lévő sértett átadott. A telefont is elvette az áldozatától. Az oroszlányi rendőrök öt órán belül elfogták az elkövetőt, akit őrizetbe vettek.

Már a táskája is bűzlött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a 21 éves nőt, aki otthonában kereskedett kábítószerrel.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.