Tartálytisztítás közben történt robbanás egy debreceni benzinkúton
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt indított nyomozást.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt indított nyomozást.
Békéscsabán személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott egy autós. A helyszínről megállás nélkül elhajtott. Miután a rendőrök elfogták, kiderült, hogy nem közlekedhetett volna a járművel, mert korábban a bíróság eltiltotta a vezetéstől. A rendőrség büntetőeljárást indított a férfi ellen és őrizetbe vette.
Az ellopott bőröndben lévő ruhákat otthon már ki is mosta.
Egy miskolci pince omlott rá három – felújítási munkálatokat végző - férfire.
Visszatért az elkövető az ott hagyott értékekért.
A fővárosi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két embert, akik a gyanú szerint több nőt prostitúcióra bírtak rá belvárosi kerületekben, majd az ebből szerzett pénzt elvették tőlük. A lányoknak bántalmazást is el kellett szenvedniük.
Elgázolta majd sorsára hagyta áldozatát egy 51 éves nő Gödön. A rendőrök felkutatták és elszámoltatták az asszonyt.
A III. kerületi rendőrök befejezték a nyomozást az autólopásokkal és pénzmosással gyanúsítható két férfi ügyében, akik a szétbontott alkatrészeket be is építették egyikük autójába.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya kevesebb mint tíz nap leforgása alatt egy csalásra szakosodott bűnbandát számolt fel.
A Pest megyei rendőrök befejezték annak a 29 éves monori férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint évekig bántalmazta és terrorizálta akkori élettársát és három közös gyermeküket. Egyik alkalommal 5 éves fia fejét -többszörös koponyacsonttörést okozva- a falba verte.
Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.
Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.
Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!
A dunaföldvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi felkutatásában.
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A rendőrök befejezték Győr külterületén a baleset helyszínelését.
Hiába húzott nyúlcipőt, nem volt ideje elmenekülni a 27 éves keceli tolvajnak.
Közúti közlekedési baleset történt a 71-es kilométerszelvényben, a város felé haladó forgalmat rendőrök irányítják.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.