Bűnügyek

Elfogva

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járművezetés ittas állapotban és embercsempészés bűncselekmény gyanúja miatt indul eljárás egy 44 éves lengyel férfi ellen, aki 19 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

Rendőrkézen a gázolajtolvaj

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 77 éves kemeneshőgyészi férfit

Rács mögött van

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Táborfalván és Örkényben lopkodott mindenfélét egy 22 éves férfi. A dabasi rendőrök véget vetettek a sorozatnak.

Lecsaptak a miskei terjesztőkre

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több hónapos nyomozás eredményeként tartottak akciót a kalocsai rendőrök, akik nemcsak kristályt, hanem engedély nélkül tartott lőszereket is találtak.

Jól kifőzte, legalábbis azt hitte

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdi Járásbíróság letartóztatta azt a székesfehérvári dílert, aki az elmúlt években maga készítette a kábítószert, melyen később túl is adott.

Lezárt akta: bedrogozva autóztak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai nyomozók befejezték két vitnyédi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.