Verekedőt fogtak el a rendőrök

2022. 03. 22., k - 07:15
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 20 éves férfi egy óra alatt öt embert bántalmazott Debrecenben. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

A rendőrségre több bejelentés érkezett 2022. március 20-án hajnalban arról, hogy egy férfi járókelőket bántalmaz Debrecenben, a Nagyerdőn. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol több sértettet találtak, akik elmondták, hogy az elkövető minden előzmény nélkül beléjük kötött, majd ütni-verni kezdte őket. Előszőr egy férfit bántalmazott, majd nem sokkal később két társaságnak is nekiesett. Itt már válogatás nélkül ütött mindenkit, férfiakat és nőket egyaránt.

A rendőrök pontos személyleírást kaptak az elkövetőről, így azonnal a keresésébe kezdeni. Fél órán belül elfogták a 20 éves helyi lakost, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A fékevesztett férfi gyanúsítotti kihallgatására már lecsillapodott, részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak. Tettét azzal magyarázta, hogy az alkoholtól mindig ingerült lesz. A sértettek, a bántalmazás következtében, könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a gyanúsítottal szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.