Véget ért a nyomozás

2014. 01. 20., h - 14:55
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasol a rendőrség a kaposvári garázda ellen.

A Kaposvári Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást L. László ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. december 21-én 17 óra 15 perc körüli időben egy kaposvári presszóban az 59 éves helyi férfi agresszívan viselkedett, üvegeket tört össze, majd előzetes szóváltást követően bántalmazta az egyik vendéget, valamint a pultost. A kaposvári terhelt cselekményével a jelen lévőkben megbotránkozást, riadalmat keltett. L. Lászlót az egyenruhások a helyszínen elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. január hónapban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat - bíróság elé állítási javaslattal - megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.