Vádemelést javasol a rendőrség

2013. 10. 20., v - 08:02
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytatott halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. János ellen.

Tab külterületén, egy erdőrészletben 2013. március 23-án 16 óra körüli időben a 60 éves tabi lakos több társával együtt - foglalkozása szabályainak megszegésével - fakitermelést végzett. A munkások részére munkavédelmi oktatást nem tartott, illetve nem biztosított a fadöntéshez előírt jogosítvánnyal rendelkező szakembert. Nem gondoskodott a munkaterület szabályos előkészítéséről, a deponálási helyeket szabálytalanul, a vágási területen belül határozta meg. A kitermelőnek felróható okokból az egyik fát vágó - képesítéssel nem rendelkező - munkásra rádőlt az általa vágott fa. A férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. K. Jánost a nyomozók foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az eljárást 2013 októberében befejezte és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Siófoki Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.