Vádemelési javaslat

2013. 07. 17., sze - 12:50
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fonyódi Rendőrkapitányság befejezte a "kisvonatos" ügyet.

Ahogy arról korábban tájékoztatást adtunk, a Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. július 1-jén eljárást indított K. Zsolt ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrjárőrök Balatonlellén ellenőriztek egy városnéző kisvonatot és megállapították, hogy a szerelvény vontatóján egy másik járműre kiadott forgalmi rendszám volt felszerelve. A rendőrök a 22 éves balatonlellei járművezetőt előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a járműszerelvényt egy 58 éves balatonlellei lakos alakította át engedély nélkül, arra az idegen rendszámot ő szerelte fel. K. Vilmost a fonyódi rendőrök az ügyben egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozást a Fonyódi Rendőrkapitányság befejezte, és 2013. július 16-án bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Fonyódi Járási Ügyészségre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.