Vádemelési javaslat

2014. 01. 06., h - 14:38
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás anya és lánya ellen, akik egy áruházban egy vásárló pénztárcáját és mobiltelefonját tulajdonították el.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két siófoki nő ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján anya és lánya 2013. június 15-én 19 óra körüli időben egy siófoki áruházban eltulajdonította egy vásárló kosarában elhelyezett pénztárcáját benne személyi iratokkal, bankkártyával és készpénzzel, valamint mobiltelefonját. A 49 éves nő és a 20 éves lány még az áruházban visszaadták – azzal az indokkal, hogy úgy találták - a sértett részére a mobiltelefont, azonban a pénztárcát a benne lévő tárgyakkal nem. A nyomozás során felmerült adatok alapján a rendőrök látókörébe került a két hölgy, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. Sz. Lászlónét és Sz. Veronikát a nyomozók – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2014. január 3-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Siófoki Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.