Vádemelési javaslat

2013. 12. 22., v - 07:55
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a nyomozás a balatonlellei lottózó-rablás ügyében.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága eljárást folytatott 2 rendbeli rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Armand és 1 rendbeli rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt A. Tamás ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytatott ismeretlen tettes ellen, aki 2012. augusztus 25-én egy fegyverutánzattal a bevétel átadására kényszerítette egy balatonlellei lottózó alkalmazottját. Ugyancsak eljárást folytatott fegyveres rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2013. február 23-án a délutáni órákban szintén ugyanennek a lottózónak az alkalmazottját a bevétel átadására szólította fel. A két elkövetés alkalmával több százezer forintot zsákmányolt. A közel egy éven át tartó nyomozás során a kriminalisztika széles eszköztárát igénybe véve a nyomozók az elkövető személyét beazonosították, továbbá megállapították, hogy a második alkalommal cselekményét egy helyi ismerőse biztosította. Az ügyben a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 19 éves B. Armand helyi lakost, aki kihallgatása során mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte, valamint a 21 éves A. Tamást, aki szintén beismerő vallomást tett. A rendőrség mindkét férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, melyet a Kaposvári Járásbíróság elrendelt.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága az eljárást 2013. decemberében befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészség részére.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.