Vádemelési javaslat

2013. 12. 16., h - 14:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Saját baltájával támadta meg otthonában a kaposvári férfit a rabló, de üres kézzel menekült.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága eljárást folytatott rablás bűntett kísérlet, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. József ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 46 éves férfi 2013. január 19-én néhány perccel éjfél után lopási szándékkal megjelent egy kaposvári ingatlannál, ahol az udvaron egy baltát vett magához, majd maszkkal a fején bement a nyitott állapotú családi házba. A nappaliban tartózkodó házigazda felébredt a zajra. Ekkor a férfi felemelte a kezében lévő baltát, és azzal több alkalommal ütött a sértett felé. A megtámadott férfi az ütéseket megpróbálta elhárítani, mely során dulakodásba kezdtek. A támadó leejtette a fejszét és elmenekült a helyszínről. A dulakodás során a házigazda nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az eljárás során végzett adatgyűjtések, kihallgatások, valamint a beszerzett szakértői véleményék alapján a rendőrök megállapították, hogy a cselekmény elkövetésével L. József gyanúsítható megalapozottan.  A nyomozók az időközben más ügyből kifolyólag jogerős börtönbüntetését töltő férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága az eljárást 2013. december hónapban befejezte, és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.