Vádemelési javaslat

2013. 12. 06., p - 14:22
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forintot csalt ki nevelőanyjától a fiatal nő.

A Siófoki Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást S. Mónika ellen.

A budapesti nő 2010. január és 2012. május közötti időben idős nevelőanyját ejtette tévedésbe. A 33 éves terhelt nem létező orvosra, kitalált betegségeire, műtéteire hivatkozva nevelőanyjától több alkalommal különböző pénzösszegeket csalt ki. Az idős nőnek – aki több millió forintot adott nevelt lányának - minden alkalommal azt állította, hogy a pénzt az orvosnak adja át gyógykezelése költségeinek fedezésére. Az eljárás során felmerült adatok alapján azonban a lány által megnevezett orvos nem létezett, illetve a fiatal nő nem szenvedett semmilyen betegségben, és műtétekre sem került sor. S. Mónikát a siófoki nyomozók – szabadlábon hagyása mellett - csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2013. december 3-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Siófoki Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.