Vádemelési javaslat

2013. 11. 25., h - 09:28
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer birtoklása miatt folyt eljárást a szolnoki férfi ellen.

A Siófoki Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Gergő ellen.

Siófok belterületén 2013. augusztus 27-én 4 óra körüli időben a rendőrök egy kerékpárjával kivilágítatlanul közlekedő férfit ellenőriztek. A csomagjának átvizsgálása során a 21 éves biciklis táskájában – az elsődleges szakértői vélemény alapján - kábítószergyanús anyagmaradványokat találtak. Az egyenruhások a szolnoki férfit a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozás során kirendelt szakértő megállapította, hogy a férfinél megtalált növényi származék, valamint fehér por kábítószernek menősülnek, valamint a vizeletéből kimutatta azok fogyasztását is. B. Gergőt a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2013. november 21-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat a Siófoki Járási Ügyészségre küldte meg vádemelési javaslattal.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.